A férfi elvitte idős apját egy étterembe. Az apa nagyon idős és gyenge volt. Amíg evett, ételdarabok estek a ingére és nadrágjára. Az emberek odanéztek és undorodva nézték, de a fia nyugodt maradt.
Miután befejezték a vacsorát, a fia segített az apjának eljutni a mosdóba.
A férfi elvitte idős apját egy étterembe. Az emberek odanéztek és undorodva nézték, majd az egyikük kiáltott…
Ott letisztította az apja nadrágját és ingét, segített neki megmosakodni, szeretettel fésülte fehér haját, és segített felvenni a szemüvegét. Amikor visszatértek az étterem terembe, mély csend lett.
Az egyetlen dolog, amit hallani lehetett, az volt, hogy felháborodott suttogások terjedtek arról, hogyan viselkedhetett így nyilvános helyen, ételt dobálva ide-oda, és elrontva mások étvágyát.
A fia hívta a pincért, kifizette a számlát, és miközben már távoztak, az egyik asztalnál ülő valaki kiáltott:
‘Úgy tűnik, valamit elfelejtettél…’ A fia körbenézett, megkopogtatta a zsebeit, és azt mondta: ‘Nem, nem hagytunk ott semmit.
Akkor a férfi kiáltott: ‘Valamit hagytatok itt minden ember számára a teremben. Hagytnátok egy leckét minden fiúnak és lánynak, és reményt minden szülőnek.’ Az emberek a teremben hirtelen elnémultak.
Mindenki szégyellte, hogy kritizálja ezt az apát és fiát; végül is, az egyik legnagyobb megtiszteltetés, amit a sors adhat nekünk, az az, hogy gondoskodunk idős szüleinkről, azokról az emberekről, akik időt, egészséget és pénzt adtak nekünk.
